https://youtu.be/9Srdwfsg35s?si=R_0R38pgResI68Y4

 

Podcast-beszélgetés D. Sc. Hancsók Jenő emeritus professzorral

 

A podcast-beszélgetés alanya Hancsók Jenő, a Pannon Egyetem Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Kutató Fejlesztő Központ MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszék emeritus professzora, a motorhajtóanyagokkal kapcsolatos kérdéskörök nemzetközi hírű és jelentőségű kutatója. Nagyon komoly oktatói és tudományos teljesítménye, eredményei mellett alkotó részesként nevéhez huszonkét világ-, európai és magyar szabadalom kapcsolódik, melyek többsége az iparban is hasznosításra került. 

A beszélgetés fő témája Hancsók professzor kutatási területe, a motorhajtóanyagok kérdésköre, illetve ennek a fenntarthatósággal kapcsolatos viszonya volt. Mint a professzor úr által vázolt áttekintésből is kiderül, rendkívül elnagyolt és hibás a sztereotípia, mely az elektromotoros közlekedést a fenntarthatóság és környezetbarátság szempontjából „jó” pólusként állítja szembe a belsőégésű motorok által képviselt „rossz” pólussal. Ahogy a professzor úr rámutat, a „pólus-szerű” megközelítés már azért is alapvetően téves és leegyszerűsítő, mert a belsőégésű motorok hajtóanyagai tekintetében széles spektrumról beszélhetünk, amelynek egyik végpontját a teljesen hagyományos (kőolaj-eredetű), a másik végpontját pedig az alternatív (sokszor megújuló) forrásból származó, nagyon alacsony károsanyag-kibocsátású hajtóanyagok képezik. Ahogy professzor úr is hangsúlyozza egy 2023-as tanulmány alapján: a szárazföldi, légi és vízi áruszállítás energiaforrásait még 2050-ben is közel 70%-ban az említett motorhajtóanyagok fogják képezni. Fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságú terület a teljes életciklus alatt környezetbarátabb és elfogadható költségű hajtóanyagok kutatása-fejlesztése. Ahogy professzor úr rámutat: „Nagyon fontos szerepet tölt be a Pannon Egyetem hazai vonatkozásban, és úgy gondolom, hogy az utóbbi húsz-huszonöt évben nemzetközi szinten is a motorhajtóanyagok kutatása és fejlesztése területén. A Magyarországról megjelent nemzetközi közlemények körülbelül hetven-hetvenöt százaléka ezen az egyetemen született az utolsó harminc évben.” A kutatások-fejlesztések különböző hazai és külföldi ipari partnerekkel együttműködésben folytak/folynak; kiemelt, stratégiai jelentősége van a MOL Nyrt.-vel közös hosszú távú együttműködésnek. 

Beszélgetésünk témája szempontjából ezen közös munka egyik legfontosabb eredménye professzor úr összefoglalásában: „… kidolgoztunk a MOL Nyrt. szakembereivel együtt egy olyan előállítási eljárást dízelgázolaj-komponensekre, amely ... megújuló forrásokból [állít elő] izoparaffinokat. Erre katalitikus rendszert és megfelelő eljárási körülményeket határoztunk meg. (Ez egy termékfejlesztés és eljárásfejlesztés is, ... most már 4 találmánnyal védjük.) [...]

A mi ötletünk volt az is ... hogy megpróbáljuk meglévő kőolajipari üzemekben, a dízelgázolaj minőségjavítására szolgáló üzem(ek)ben ezt az alapanyagot bekeverni a finomítatlan gázolajba, és ott együtt átalakítani. [...] Ezen bio-hajtóanyagkomponensek előállításával sikerült úgynevezett alternatív vagy biológiai eredetű dízelgázolajat előállítani. 2021-től már ez a termék megjelent a MOL Nyrt. töltőállomásain.  Örömmel mondom, hogy a fejlesztés [...], melyet a MOL Nyrt. támogatásával és együttműködésével sikerült végrehajtanunk, [...] a Környezetvédelmi Innovációs Díjat kapta meg a Magyar Innovációs Nagydíjpályázaton. [...]

A termék minőségéről: a teljes életciklus alatt 2021-ben körülbelül kétszázezer tonna szén-dioxidkibocsátás-megtakarítás volt, 2023-ban ez már háromszázezer tonna lehet. Ez körülbelül Debrecen nagyságú város CO2 kibocsátásának másfélszerese. Én úgy gondolom, hogy hatszázezer tonnáig a jelenlegi katalitikus rendszerben ez a CO2 megtakarítás fokozható. És ha még a katalitikus rendszert „finomítjuk” (tovább fejlesztjük), a szabadalmakat „gondozzuk”, műszaki színvonalát a mindenkori kutatás-fejlesztési eredményeknek megfelelően alakítjuk, akkor ez akár az egymillió tonnát is elérheti, ami nagyon-nagyon jelentős lehet a jövőt illetően.

Nagyon örülök, hogy elmondhatom: a Pannon Egyetem és ezen belül a Mérnöki Kar és a MOL Ásványolaj és Széntechnológiai Intézeti Tanszék a MOL Nyrt.-vel karöltve kifejlesztett egy olyan termékcsaládot (biológiai és hulladék eredetű normál- és izo-paraffinok elegyeit) és eljárást, amely ehhez a fenntarthatósághoz kézzelfoghatóan hozzájárul. 

Az interjút és az összefoglalót készítette: Tóth Benedek

 

 

https://youtu.be/ksaEdOzYh30?si=-UCLScUH8EWzthsL

 

A membrántechnológia és a CO2 befogás

Koók László, a Biomérnöki, membrántechnológiai és energetikai kutatócsoport tagjával készült Podcast leirata.

 

A membrántechnológia egy nagyon dinamikusan fejlődő, modern vegyészmérnöki elválasztástudományi eljárás. A membrántechnológiában olyan funkcionális anyagok alkalmaznak és készítenek belőle egy vékony réteget, egy úgynevezett membránt, amik képesek arra, hogy bizonyos komponenseket egy elegyből szelektíven átengedjenek, bizonyos komponenseket pedig képesek visszatartani. Ez a tulajdonságuk lehetőséget biztosít arra, hogy szelektív elválasztást végezzünk. Ez az elválasztás az elválasztandó komponensek mérete alapján is történhet, amire jó példa a membránszűrés.

A membrántechnológia felhasználható valamilyen elegynek a szeparációjára, amelyhez mindig szükség van egy hajtóerőre. Ez a hajtóerő nem kizárólag, de az esetek döntő többségében valamilyen nyomáskülönbség lehet, valamilyen koncentráció különbség, esetleg hőmérséklet különbség. A membrántechnológia mindig nagyon energiahatékony, alacsony energiaköltségek mellett üzemeltethető, és működéstechnikai szempontból egy nagyon egyszerű rendszer, ami nagy jelentőséggel bír az ipari felhasználás számára. Ebben az esetben membránmodulok kialakítása zajlik. Egy vagy több ilyen membránmodul szerepel a technológiában, és itt az anyagmozgatáson túl nem bonyolódik a technológia, nincsenek külön mozgó alkatrészek, a membrán anyagi tulajdonságai, illetve a hajtóerő és az elválasztandó elegynek a tulajdonságai határozzák meg a folyamatot. 

A membrántechnológia egyik iparilag is legfontosabb alkalmazása a gázszeparáció, ami kapcsolódik a szén-dioxid-befogás témaköréhez, mely alapvetően az üvegházhatás miatt jelentős. Mivel a modern civilizáció szén-dioxid kibocsátása igen magas, ennek nagy aránya az erőművi-, ipari folyamatok, a közlekedés által értelmezhető kibocsátás, mely végső soron a klímaváltozás egyik fő okozója. Felmerül a kérdés, hogy be tudjuk-e fogni ezt a szén-dioxidot, amit kibocsátunk, illetve emellett tudunk-e olyan technológiát csinálni, ahol a befogás nem is szükséges, hanem mondjuk nem keletkezik, vagy sokkal kevesebb szén-dioxid keletkezik.

A membrántechnológia elsődleges célja, hogy egy szén-dioxidot is tartalmazó gázelegyből szén-dioxidot szeparáljon, amelyet a technológiával meg lehet fogni. További cél, hogy a légkörbe való kibocsátást elkerülő felhasználást biztosítsunk a szén-dioxidnak. A membrántechnológia akkor lehet hatékony, ahol a szén-dioxidnak az úgynevezett parciális nyomása ebben a kezelendő gázkeverékben magas. A membrántechnológia jelenleg ott áll, hogy nagyon jól illeszkedik a szén-dioxid-kibocsátási problémákhoz, és jól tudják ezeket kezelni. Ez a technológia jelenleg dinamikusan fejlődik, ipari alkalmazástechnikai fejlesztések futnak, és ezzel párhuzamosan membránanyag fejlesztések is történnek.

A biomérnöki, membrántechnológiai és energetikai kutatócsoport különböző tématerületekre fókuszál. Tevékenységük egyik célja a Magyarországon több helyen is található, szén-dioxidban dúsabb, alacsonyabb fűtőértékű földgázforrásnak a javítása. A folyamat során a szén-dioxidot el kell választani az alacsony fűtőértékű földgázból és így egy magasabb fűtőértékű termék keletkezik. Ennek megvalósítására már fut egy sikeres projekt különböző ipari partnerekkel, melynek keretében olyan membrántechnikai eljárás folyik, ahol ez az alacsony fűtőértékű földgáz rákerül a rendszerre. Két fázis keletkezik, az egyik, ami átmegy a membránon, illetve a másik, amit a membrán visszatart. Az egyik fázis az a fűtőértéknövelt földgáz, ami rátáplálható a földgázhálózatra. A másik a rendszeroptimalizálásnak köszönhetően hasznosítható metán, több szén-dioxidot tartalmazó gázelegy, aminek elegendő fűtőértéke van ahhoz, hogy például egy ipari telephelyen egy gázmotort meghajtson.

A kutatócsoport egyik fő tevékenysége az úgynevezett fermentációs folyamatok elvégzése és ezek optimalizálása. Ezek a fermentációs folyamatok tulajdonképpen mikrobák által vezérelt metabolikus folyamatok, átalakítási folyamatok, ahol valamilyen alapanyagot, például egy egyszerű cukrot alakítunk át. A modern fermentációs technológiában komplexebb alapanyagok átalakítására fókuszálnak, tehát például szennyvíz, különböző szervesanyag tartalmú hulladékok, tehát egy melléktermék vagy hulladéknak a hasznosítása történik, és valamilyen célterméket szeretnének előállítani. Az egyik legrobosztusabb technológia ezekből a szennyvíztisztítás. A szennyvíztisztítás során beiktatható egy olyan folyamat, amelyet biogáz fermentációnak hívunk, ahol oxigéntől elzárva a szennyvízben található mikrobák szerves anyagok bontása során metánt és széndioxidot állítanak elő, amit megint csak felhasználhatunk üzemanyagként. Felmerül a kérdés, hogy megvalósíthatók-e olyan technológiák, ahol a keletkező szén-dioxid valahogy megfogható a rendszerben, vagy újrahasznosítható, vagy eltárolható valamilyen formában. 

A biogáz fermentáció keretében a kutatócsoport azzal is foglalkozik, hogy a keletkező szén-dioxidot megfogja és felhasználja a rendszerben. Magát a fermentációs folyamatokat és a reaktorokat is membrántechnológiával integrálják. Ez végső soron egy olyan technológiát eredményez, ahol nemcsak megfogjuk a szén-dioxidot és elvesszük valamilyen tisztaságban, hanem fel tudjuk használni egy másik részfolyamatban. A fermentációs folyamatokban keletkező hidrogén szén-dioxid keverékből a hidrogén tisztításával szén-dioxid nyerhető. Ez a szén-dioxid újrahasznosítható egy olyan reaktorban, amiben algák vannak, amelyek a szén-dioxidot nagy hatékonysággal tudják hasznosítani és ez végeredményben alga növekvést, úgynevezett biomasszát generál. Emellett az alga nagyon sok mindenre használható, sokféle értékes komponens nyerhető ki belőle. A visszamaradó hulladék biomasszát, ami még mindig magas szerves anyag tartalmú, vissza lehet forgatni a hidrogéntermelő rendszerbe, ezáltal egy szén-dioxid integrációt, körkörös folyamatot tudtunk generálni a rendszerben. 

Összességében a membrántechnológia a szén-dioxid problémával így kapcsolódik egybe, s ezt a kutatást segíti a Nemzeti Labor projekt, amiből az egyik az éghajlatváltozás témakörét érinti, ahol nyilvánvaló szerepe van a szén-dioxidnak és a membrántechnológiának, a másik – a TKP projekt - a megújuló energiákra fókuszál.

Az interjút és az összefoglalót készítette: Imre Nóra

 

 

https://youtu.be/sn4AFQuYtac?si=R8XrOLZg_fS1sVsH

 

Dr. Gelencsér András: Mi várhat ránk? Klímaváltozásról, jelenünkről, jövőnkről

 

Dr. Gelencsér András vegyészmérnökként, ami eredeti szakmája, sosem dolgozott. Ahogy fogalmazott: „Ha úgy tetszik, pályaelhagyó vagyok. Viszont a levegőkémiával most már több mint harminc éve foglalkozom”. A levegőkémia tudományán belül nem a fősodorba tartozik: nem az üvegházhatású gázokat, hanem a levegő részecskéit kutatja, melyek szintén szerepet játszanak a klímaváltozásban. 

A klímaváltozással leggyakrabban összefüggésbe hozott fogalom, az az üvegházhatás. Gelencsér András kiemelte, az üvegházhatás az egy fizikai folyamat, amely kémiai alkotókhoz kötődik. A kiváltó oka és az összetevői azok a légköri gázok, amelyek kémiailag nem is annyira izgalmasak, hiszen ezek közönséges gázok, amelyek velünk vannak nagyon régóta. Az már sokkal érdekesebb, hogy hogyan kapcsolódik ezeknek az anyagoknak a kémiai és mennyiségi változása alapvető fizikai folyamatokhoz. Ahogy az ember kilép a valóságba, és bonyolult, komplex rendszer termékeit vizsgálja, ott már nincs helye a diszciplináris gondolkodásnak. 

Gelencsér András szerint a fenntarthatósággal kapcsolatban nem az éghajlatváltozás a legfontosabb fogalom, hiszen az csupán egy tünet. Olyan mint a láz: elég látványos, lehet vele riogatni, vagy figyelmeztetésként tekinteni rá, de ez csupán valaminek a következménye. Leegyszerűsítve: túl sokan vagyunk a bolygón, túl pazarlóan és felelőtlenül élünk. 

A levegőkutató az elmúlt években kiemelt szerepet vállalt abban, hogy a fenntarthatósági küzdelemben edukációs és disszeminációs munkát végezzen. A társadalomnak a része a gazdaság is, de mintha önálló életre kelt volna, tehát önálló szabályai és törvényei vannak, amik befolyásolják és megváltoztatják a társadalom működését. A kapitalizmus folyamatos fejlődésre való törekvése szétveri a környezetét, tehát nem fenntartható. 

Képzeljünk el egy olyan lejtmenetet, ahol egyre rosszabbak lesznek az útviszonyok, miközben gyorsulunk. Nincs szükség egyetlen ütközéspontot vizionálnunk. A modern civilizációt a jólét ígérete és megőrzése tartja össze rendezőelvként. Ha ez megkérdőjeleződik, ahogyan most, abból kiszámíthatatlan társadalmi folyamatok eszkalálódhatnak. 

A politikai vezetőknek sincs túl nagy mozgásterük, hiszen az emberek igényeit kell kiszolgálniuk. Nem lenne túl népszerű egy olyan párt, aki „energia-jeggyel” kampányolna. Biztosan jönne egy populista párt, aki fűt-fát ígér, és az emberek inkább rájuk szavaznának. Jó példaként láthatjuk Bhutánt, India és Kína tibeti régiója által közrefogott országot, amely rá sem lépett a modern világ fejlődési ívére. 

A fenntarthatóság egy ígéret. Annak az ígérete, hogy a jólét, amelyben eddig éltünk folytatódhat a jövőben – ez egy nagyon csábító üzenet, amivel a társadalmat lehet motiválni, összetartani. Felelős emberként és társadalomként el kell tudunk fogadni, és mentálisan fel kell készítenünk magunkat arra, hogy eljön az az idő, amikor a dolgok, amiket most természetesnek veszünk, nem állnak majd a rendelkezésünkre. Olyan tevékenységekre kell tennünk a hangsúlyt, amelyek nem igényelnek erőforrásokat egyáltalán, vagy nem annyit és nem olyat, amiből már nem lesz. Abban kellene megtalálnunk az örömöt, mint a régi időkben: olvasás, beszélgetés, társasjátékok, közösségek. Ennek még pozitív hatása is lenne a társadalomra. 

Az energiapótlással kapcsolatban beszélhetünk ugyan fúziós energiáról, csakhogy az jelenleg nem létezik, de még csak a láthatáron sincs, 2050 előtt biztosan nem lesz. Szél –és napenergia létezik, ezek viszont nem anyagmentes technológiák, sőt. Ingyen energiája csak a természetnek van, de a modern civilizációnak nincs. Nincs esély a kieső fosszilis energia pótlására. Már most is egyre szűkülnek a lehetőségek, fogynak az erőforrások, és élesednek a konfliktusok a világban. Az összeomlás már itt van, már éljük, csak nem vesszük észre, de a folyamat már elkezdődött. 

Az interjút és az összefoglalót készítette: András Ferenc

 

 

Youtube-csatornánk: https://www.youtube.com/@PE-TKP-Kornyezettudatos-Komm

 

Dr. Gelencsér András: Mi várhat ránk? Klímaváltozásról, jelenünkről, jövőnkről (szöveges átirat) 
https://youtu.be/sn4AFQuYtac?si=R8XrOLZg_fS1sVsH

 

Dr. Hancsók Jenő: Motorhajtóanyagok, alternatív lehetőségek (szöveges átirat) 
https://youtu.be/9Srdwfsg35s?si=CVUc0liqmFnN7nah

 

Dr. Koók László: A membrántechnológia és a CO2 befogás (szöveges átirat) 
https://youtu.be/ksaEdOzYh30?si=-UCLScUH8EWzthsL

 

Dr. Liker András: Az urbanizáció és annak hatásai (szöveges átirat) 
https://youtu.be/jk9rnqmyF0M?si=TcCN3731XXsV4ESg

 

 

https://youtu.be/jk9rnqmyF0M?si=TcCN3731XXsV4ESg

 

Az urbanizáció és annak hatásai

Beszélgetés Liker András ökológussal

 

Magyarország lakosságának ma mintegy kétharmada városokban él. A városok és az épített környezet területének a növekedése egyúttal a természetes élőhelyek visszaszorulását eredményezi. Az urbanizáció – ami korunk egyik fő környezeti kihívása – veszélyeztetheti a fajok sokszínűségét, hatással van a populációk egyedszámára, és befolyásolhatja a viselkedésüket is.

A Magyar Kutatási Hálózat és a Pannon Egyetem közös kutatócsoportja az Evolúciós Ökológia Kutatócsoport. Vizsgálataik igen sokirányúak, egyik fő kutatási területük az urbanizáció és annak hatásai elsősorban a madarakra. Erről a témáról készítettünk interjút Liker András egyetemi tanárral, a kutatócsoport vezetőjével.

 

— Kezdjük is azzal a kérdéssel, hogy maga az urbanizációs ökológia mint tudományterület egyáltalán mióta létezik, milyen múltra tekint vissza, illetve mennyire számít népszerűnek, kutatottnak ma?

— Ez egy fiatal tudományterület az ökológián belül, néhány évtizede van jelen, de igazán népszerűvé az utóbbi 10–15 évben vált. Ennek az az oka, hogy a városok területe és népessége az utóbbi időben jelentősen megnőtt, és az ökológusok felfedezték magunknak, hogy számos vadon élő növény és állat is él itt, akiknek alkalmazkodni kell ehhez a speciális élettérhez. Ma már ez egy divatos kutatási terület. 

— A kutatócsoport egyik vizsgálati területe az élőhelyek urbanizációjának hatása a madarak költésbiológiájára, demográfiájára, viselkedésére és genetikájára. Mi adta annak idején az ötletet ehhez a témához? 

— A PhD megszerzése után egy ideig Budapesten dolgoztam az Állatorvosi Egyetemen, ahol nem nagyon volt lehetőségem ökológusként kimozdulni terepre. Házi verebekkel kezdtünk foglalkozni, mert azok voltak Pesten is. Laborban tartva vizsgáltuk őket, és sok érdekes viselkedéses dolgot megfigyeltünk rajtuk. Ezután nemcsak laborban, hanem az élőhelyükön (a városban) is elkezdtük vizsgálni őket. De az első komolyabb projektünk már itt, a veszprémi állatkertben volt, ahol verebekkel dolgoztunk 5–6 évig. 

— Hányan tagjai a kutatócsoportnak?

— Jelenleg tízen. Van a csoportunkban öt posztdoktori kutató, vannak, akik most csinálják a doktorijukat, és van három PhD-hallgatónk.

— Milyen módszertannal dolgoztok: természetes vagy laboratóriumi körülmények között végzitek a kutatásokat? Melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak?

— Mindkét módszert használjuk. Elég sok vizsgálatunk zajlik természetes körülmények között. Ha valaki Veszprémben jár-kel, a városban sok helyen láthat odúkat a fákon, fura dobozokkal, melyekbe GoPro kamerákat szereltünk, azok segítségével végezzük a megfigyeléseinket. Terepen is folytatunk kísérleteket. Az egyik kollégám például rádiótelemetriás rendszerrel dolgozik, így figyelemmel tudja követni, hogy a városi madarak például mekkora körzetben mozognak akkor, amikor nevelik az utódaikat. De fogságban tartott állatokkal is végzünk kísérleteket, cinegékkel, verebekkel, ebből a célból van egy kisebb madárházunk az egyetemen. Ezeknek a munkáknak az az előnye, hogy így jobban tudjuk kontrollálni a körülményeket, olyan dolgokat is tudunk tesztelni, amit vadon nagyon nehéz lenne, mert sok a zavaró körülmény is. 

— Említetted a verebeket és a cinegéket. Még milyen madarakkal vagy esetleg más állatfajokkal foglalkoztok?

— Az urbanizációs kutatásaink főleg erre a két fajra irányulnak: régebben verebekre, azután cinegékre is. Van azonban egy más jellegű munkánk is, egy együttműködésünk a Debreceni Egyetemmel, egy természetvédelmi projekt a Kiskunságban, ott parti madarakkal dolgozunk. Ezek a madarak szikes tavakon fészkelnek, van itt egy klassz élőhelyük, ahol nagyon sok éltek hajdanán, azonban a legeltetés felhagyásával elkezdett ez a terület tönkremenni. Nyertünk egy LIFE-pályázatot a debreceniekkel, a Kiskunsági Nemzeti Parkkal és a helyi gazdákkal közösen, és most közösen próbáljuk helyreállítani ezt a területet, birkák legeltetésével és kaszálással. Én általában nem ebben a részében veszek részt a munkának, de vannak munkatársaim, akik ilyen, gyakorlati természetvédelmi kezeléseket végeznek.  

— Hogyan oszlanak meg azok a területek, ahol kutattok? Említetted például Veszprémet és a Kiskunsági Nemzeti Parkot. Arányosan szerepelnek a vizsgálatokban városi és természetes élőhelyek? 

— Igen. Az egyik módszer annak a vizsgálatára, hogy milyen hatással van a városi környezet a madarak viselkedésére vagy fészkelésbiológiájára, az a városi populációk összehasonlítása városon kívül élő populációkkal, természetesen ugyanabból a fajból. Tehát ha például városi széncinegéket vizsgálunk, akkor őket az erdei széncinegékkel hasonlítjuk össze (ez ugyanis egy erdei faj). Több erdei területünk van Veszprém körül, ahol a vizsgálatainkat végezzük. Az egyik Vilmapuszta, Nemesvámos közelében, ami azért nagyon praktikus hely, mert közel van az egyetemhez, öt perc alatt ki lehet menni. Régebben dolgoztunk egy nagyon szép erdőben Szentgálon, de azt az erdőművelés miatt nem tudtuk folytatni. Most van egy új területünk Farkasgyepűnél, ahol védett erdőben tudunk dolgozni. Sok szép és érdekes helyre eljutunk tehát, nagyon változatos ez a munka.

— Ezeket az eredményeket hasonlítjátok tehát össze a Veszprémben tapasztaltakkal. Milyen tényezőkben különböznek leginkább a városi élőhelyek a természetes élőhelyektől? Különbözik-e például a talaj, a növényzet, az időjárási körülmények, a levegő minősége?

— A város teljesen más ökoszisztéma, mint ami eredetileg a helyén volt. Meghatározó jellemzője a beépítettség: a házak, az épületek, a rengeteg lebetonozott, aszfaltozott felület, földterület. Ebben a beépített mátrixban van jelen a növényzet, ami viszont nem őshonos, sok közöttük a nem a mi környékünkről származó fafaj és másféle növény. Tehát ez már önmagában nagy különbséget jelent egy erdei élőhelyhez képest. Másrészt fontos megemlíteni a hősziget-effektust – a városban a felmelegedő beton és az aszfaltfelszínek ontják a hőt –, emiatt a városokban általában néhány fokkal melegebb a hőmérséklet. Ennek számos következménye van: például előbb virágoznak a növények, előbb van rügyfakadás a fákon. És persze a város tele van emberekkel, az itt élő állatoknak pedig ehhez is hozzá kell szokniuk, ezzel kell együtt élniük. Tehát azt mondhatjuk, hogy összetett módon eltérő a városi környezet, mint a természetes élőhely.  

— Milyen lényeges különbségeket állapítottatok meg a városi és nem városi élőhelyen élő populációk között, ami ezekkel az előbb felsorolt tényezőkkel függ össze?

— Ha például a városi és az erdei széncinkék viselkedését nézzük, akkor olyan érzésünk lehet, mintha a kettő nem is ugyanaz a faj lenne. Az erdőben nem is nagyon tudunk a közelükbe menni, sokszor csak a hangjuk alapján tudjuk, hogy a környéken mozoghatnak. Városban pedig olyan szelídek, hogy amikor például ellenőrizzük az odúikat, vannak olyan madarak, akik már akkor visszamennek a fészkükre, amikor helyezzük vissza az odút. A bátorság tehát szembetűnő különbség közöttük. A másik eltérés a szaporodásukkal kapcsolatos. Azok a rovarevő énekesmadarak, amikkel mi foglalkozunk, a fákról és a bozótból szedegetik össze a táplálékukat, különösen a fiókáiknak. Rovarokból azonban a városokban sokkal kevesebb van. Részben azért, mert nem őshonos a növényzet, részben pedig a vegyszerhasználat és a légszennyezés miatt. Mivel a városokban tehát a rovarállomány nagyon lecsökkent, ezért a madarak nem jutnak elegendő táplálékhoz, kisebb fészakaljat raknak, kevesebb fiókát nevelnek, és még a testméretük is kisebb. A városi verebek is kisebbek, mint a tanyasi verebek.

— Függ a település adottságaitól, méretétől a populációk alkalmazkodása?

— Igen, ez egy kevéssé ismert része a dolognak, de amikor városi állatokkal dolgozunk, akkor szembetűnő, hogy az egyes városi állatok között nagyobb a különbség, mint a természetes élőhelyen élő állatok között. Ez egyrészt a városok eltérő méretével függ össze. Pesten például sokkal nagyobb a hőszigeteffektus, mint Veszprémben. Nagyobb a légszennyezés, és ennek az állatokra nézve is vannak következményei.

– Említetted, hogy az állatoknak megváltozhat a viselkedésük is, például csökkenhet a félelemérzetük az emberekkel szemben. Azzal kapcsolatban vannak vizsgálatok, hogy mennyi idő, hány generáció alatt terjednek el új viselkedésformák?  

– Ez egy érdekes kérdés, ez az egyik új kutatási irányunk. Meglepően gyors is lehet a változás. A Balaton-parton például újkeletű probléma, hogy a vaddisznók bátran bejárnak lakott területekre. Felfedezik, hogy jó nekik a város, képesek hozzá alkalmazodni, nem félnek az embertől. Néhány generáció alatt szétterjedhet egy ilyen viselkedésforma a populációkban. Ennek lehetnek genetikai és tanulással kapcsolatos okai is. Megtanulják az emberek szelídségét, azt, hogy mi már nem vadászunk rájuk, mint az őseink.  

– Ezek alapján azt is lehet mondani, hogy vannak olyan fajok, amelyeknek sikeresebb az alkalmazkodása a városi környezethez, míg másoknak kevésbé? 

— Igen. Az állatfajoknak és a növényfajok egy-egy csoportja nagyon jól tud alkalmazkodni a városi környezethez, gyakran nagyobb létszámúak, mint a természetes élőhelyeken. Más csoportjaik azonban egyáltalán nem képesek tolerálni ezt a környezetet. A madarak esetében például ilyenek a nagy testű ragadozómadarak, akik, ha tehetik, messze elkerülik a városi részeket, nem bírják az emberi zavarást.  

— Az egyik probléma tehát az, hogy a városi élőhelyek egyes madárfajok számára javításra szorulnak. Például az odúk, amiket kihelyeztetek, részben ezt a célt szolgálják. Még mivel lehet ezt a folyamatot segíteni?

— A városban élő rovarevő madarakkal foglalkozó vizsgálataink megmutatták, hogy melyek azok a rovarcsoportok, amiket különösen szeretnek a cinegék és a verebek. Ezeknek a rovarfajoknak tehát nagyobb mennyiségben kellene jelen lenniük a városokban ahhoz, hogy ők jobban érezzék magukat. Igyekszünk például azt népszerűsíteni, hogy idegen fafajok helyett őshonosokat ültessenek; és ne olyan mesterséges módon menedzseljék a parkokat, hogy minden lehullott levelet összeszednek, ami elpusztít rengeteg rovart, sőt gombákat is. Arra törekszünk, hogy a városgazdálkodók természetbarátabb módon kezeljék a növényzetet, mert az nagyon sokat segít a madaraknak is. De az odú a másik jó példa, mivel sajnos viszonylag kevés az idős fa a városokban. 

— A másik probléma, ami a vaddisznók kapcsán került elő, hogy a városi és a természetes élőhelyek között felboruló egynesúly konfliktusokat okozhat ember és állat között. Erre vannak-e megoldási javaslatok vagy próbálkozások, akár a vaddisznók okozta problémára, akár a varjakra?

— Próbálkozások vannak, mivel egyre gyakrabban és többfelé jelentkeznek ezek a problémák, és az emberek motiválták a megoldásukban. De nehéz jó megoldást találni. Ha kialakul egy fajban a városi életmód, arról nehéz leszoktatni, mivel sok faj nagyon intelligens. Ha mi csinálunk valamit ellenük, hamar kitalálják, hogyan kerüljék ezt el legközelebb. Kialakul egy fegyverkezési verseny, hogy ki tud előrébb lépni egyet ebben a küzdelemben. A városi varjak sokfelé okoznak azzal gondot a fiókanevelési időszakukban, hogy megtámadják a gyalogosokat, lecsapnak rájuk. Nem drasztikus módszerekkel nehéz őket elriasztani, városban pedig nem szeretik lelövöldözni az állatokat. A vaddisznókat is nagyon nehéz kordában tartani. 

— A zárókérdésem a továbbiakat, a jövőt érinti: vannak-e újabb kutatási terveitek? 

— Egy kollégánk a városi hőszigeteffektus kapcsán végez vizsgálatokat. A városokban eleve melegebb van, mint a természetes élőhelyeken, és ehhez még hozzáadódik a felmelegedő éghajlat is. A városokban ezért fokozottabban jelentkezik a hőstressz mind az állatok, mind az emberek számára. Az egyik új kutatási irányunk e jelenség következményeinek a vizsgálata. Már publikáltuk azt az érdekes eredményünket, hogy a városi madaraknak már néhány tucat generáció után is jobb a hőtoleranciájuk, mint az erdeieknek. A hőhullámok kevésbé pusztítják el őket és fiókáikat, mint erdei társaikat. 

Az interjút és az összefoglalót készítette: Pelczéder Katalin