Dr. Liker András: Az urbanizáció és annak hatásai

https://youtu.be/jk9rnqmyF0M?si=TcCN3731XXsV4ESg

Az urbanizáció és annak hatásai

Beszélgetés Liker András ökológussal

Magyarország lakosságának ma mintegy kétharmada városokban él. A városok és az épített környezet területének a növekedése egyúttal a természetes élőhelyek visszaszorulását eredményezi. Az urbanizáció – ami korunk egyik fő környezeti kihívása – veszélyeztetheti a fajok sokszínűségét, hatással van a populációk egyedszámára, és befolyásolhatja a viselkedésüket is.

A Magyar Kutatási Hálózat és a Pannon Egyetem közös kutatócsoportja az Evolúciós Ökológia Kutatócsoport. Vizsgálataik igen sokirányúak, egyik fő kutatási területük az urbanizáció és annak hatásai elsősorban a madarakra. Erről a témáról készítettünk interjút Liker András egyetemi tanárral, a kutatócsoport vezetőjével.

— Kezdjük is azzal a kérdéssel, hogy maga az urbanizációs ökológia mint tudományterület egyáltalán mióta létezik, milyen múltra tekint vissza, illetve mennyire számít népszerűnek, kutatottnak ma?

— Ez egy fiatal tudományterület az ökológián belül, néhány évtizede van jelen, de igazán népszerűvé az utóbbi 10–15 évben vált. Ennek az az oka, hogy a városok területe és népessége az utóbbi időben jelentősen megnőtt, és az ökológusok felfedezték magunknak, hogy számos vadon élő növény és állat is él itt, akiknek alkalmazkodni kell ehhez a speciális élettérhez. Ma már ez egy divatos kutatási terület. 

— A kutatócsoport egyik vizsgálati területe az élőhelyek urbanizációjának hatása a madarak költésbiológiájára, demográfiájára, viselkedésére és genetikájára. Mi adta annak idején az ötletet ehhez a témához? 

— A PhD megszerzése után egy ideig Budapesten dolgoztam az Állatorvosi Egyetemen, ahol nem nagyon volt lehetőségem ökológusként kimozdulni terepre. Házi verebekkel kezdtünk foglalkozni, mert azok voltak Pesten is. Laborban tartva vizsgáltuk őket, és sok érdekes viselkedéses dolgot megfigyeltünk rajtuk. Ezután nemcsak laborban, hanem az élőhelyükön (a városban) is elkezdtük vizsgálni őket. De az első komolyabb projektünk már itt, a veszprémi állatkertben volt, ahol verebekkel dolgoztunk 5–6 évig. 

— Hányan tagjai a kutatócsoportnak?

— Jelenleg tízen. Van a csoportunkban öt posztdoktori kutató, vannak, akik most csinálják a doktorijukat, és van három PhD-hallgatónk.

— Milyen módszertannal dolgoztok: természetes vagy laboratóriumi körülmények között végzitek a kutatásokat? Melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak?

— Mindkét módszert használjuk. Elég sok vizsgálatunk zajlik természetes körülmények között. Ha valaki Veszprémben jár-kel, a városban sok helyen láthat odúkat a fákon, fura dobozokkal, melyekbe GoPro kamerákat szereltünk, azok segítségével végezzük a megfigyeléseinket. Terepen is folytatunk kísérleteket. Az egyik kollégám például rádiótelemetriás rendszerrel dolgozik, így figyelemmel tudja követni, hogy a városi madarak például mekkora körzetben mozognak akkor, amikor nevelik az utódaikat. De fogságban tartott állatokkal is végzünk kísérleteket, cinegékkel, verebekkel, ebből a célból van egy kisebb madárházunk az egyetemen. Ezeknek a munkáknak az az előnye, hogy így jobban tudjuk kontrollálni a körülményeket, olyan dolgokat is tudunk tesztelni, amit vadon nagyon nehéz lenne, mert sok a zavaró körülmény is. 

— Említetted a verebeket és a cinegéket. Még milyen madarakkal vagy esetleg más állatfajokkal foglalkoztok?

— Az urbanizációs kutatásaink főleg erre a két fajra irányulnak: régebben verebekre, azután cinegékre is. Van azonban egy más jellegű munkánk is, egy együttműködésünk a Debreceni Egyetemmel, egy természetvédelmi projekt a Kiskunságban, ott parti madarakkal dolgozunk. Ezek a madarak szikes tavakon fészkelnek, van itt egy klassz élőhelyük, ahol nagyon sok éltek hajdanán, azonban a legeltetés felhagyásával elkezdett ez a terület tönkremenni. Nyertünk egy LIFE-pályázatot a debreceniekkel, a Kiskunsági Nemzeti Parkkal és a helyi gazdákkal közösen, és most közösen próbáljuk helyreállítani ezt a területet, birkák legeltetésével és kaszálással. Én általában nem ebben a részében veszek részt a munkának, de vannak munkatársaim, akik ilyen, gyakorlati természetvédelmi kezeléseket végeznek.  

— Hogyan oszlanak meg azok a területek, ahol kutattok? Említetted például Veszprémet és a Kiskunsági Nemzeti Parkot. Arányosan szerepelnek a vizsgálatokban városi és természetes élőhelyek? 

— Igen. Az egyik módszer annak a vizsgálatára, hogy milyen hatással van a városi környezet a madarak viselkedésére vagy fészkelésbiológiájára, az a városi populációk összehasonlítása városon kívül élő populációkkal, természetesen ugyanabból a fajból. Tehát ha például városi széncinegéket vizsgálunk, akkor őket az erdei széncinegékkel hasonlítjuk össze (ez ugyanis egy erdei faj). Több erdei területünk van Veszprém körül, ahol a vizsgálatainkat végezzük. Az egyik Vilmapuszta, Nemesvámos közelében, ami azért nagyon praktikus hely, mert közel van az egyetemhez, öt perc alatt ki lehet menni. Régebben dolgoztunk egy nagyon szép erdőben Szentgálon, de azt az erdőművelés miatt nem tudtuk folytatni. Most van egy új területünk Farkasgyepűnél, ahol védett erdőben tudunk dolgozni. Sok szép és érdekes helyre eljutunk tehát, nagyon változatos ez a munka.

— Ezeket az eredményeket hasonlítjátok tehát össze a Veszprémben tapasztaltakkal. Milyen tényezőkben különböznek leginkább a városi élőhelyek a természetes élőhelyektől? Különbözik-e például a talaj, a növényzet, az időjárási körülmények, a levegő minősége?

— A város teljesen más ökoszisztéma, mint ami eredetileg a helyén volt. Meghatározó jellemzője a beépítettség: a házak, az épületek, a rengeteg lebetonozott, aszfaltozott felület, földterület. Ebben a beépített mátrixban van jelen a növényzet, ami viszont nem őshonos, sok közöttük a nem a mi környékünkről származó fafaj és másféle növény. Tehát ez már önmagában nagy különbséget jelent egy erdei élőhelyhez képest. Másrészt fontos megemlíteni a hősziget-effektust – a városban a felmelegedő beton és az aszfaltfelszínek ontják a hőt –, emiatt a városokban általában néhány fokkal melegebb a hőmérséklet. Ennek számos következménye van: például előbb virágoznak a növények, előbb van rügyfakadás a fákon. És persze a város tele van emberekkel, az itt élő állatoknak pedig ehhez is hozzá kell szokniuk, ezzel kell együtt élniük. Tehát azt mondhatjuk, hogy összetett módon eltérő a városi környezet, mint a természetes élőhely.  

— Milyen lényeges különbségeket állapítottatok meg a városi és nem városi élőhelyen élő populációk között, ami ezekkel az előbb felsorolt tényezőkkel függ össze?

— Ha például a városi és az erdei széncinkék viselkedését nézzük, akkor olyan érzésünk lehet, mintha a kettő nem is ugyanaz a faj lenne. Az erdőben nem is nagyon tudunk a közelükbe menni, sokszor csak a hangjuk alapján tudjuk, hogy a környéken mozoghatnak. Városban pedig olyan szelídek, hogy amikor például ellenőrizzük az odúikat, vannak olyan madarak, akik már akkor visszamennek a fészkükre, amikor helyezzük vissza az odút. A bátorság tehát szembetűnő különbség közöttük. A másik eltérés a szaporodásukkal kapcsolatos. Azok a rovarevő énekesmadarak, amikkel mi foglalkozunk, a fákról és a bozótból szedegetik össze a táplálékukat, különösen a fiókáiknak. Rovarokból azonban a városokban sokkal kevesebb van. Részben azért, mert nem őshonos a növényzet, részben pedig a vegyszerhasználat és a légszennyezés miatt. Mivel a városokban tehát a rovarállomány nagyon lecsökkent, ezért a madarak nem jutnak elegendő táplálékhoz, kisebb fészakaljat raknak, kevesebb fiókát nevelnek, és még a testméretük is kisebb. A városi verebek is kisebbek, mint a tanyasi verebek.

— Függ a település adottságaitól, méretétől a populációk alkalmazkodása?

— Igen, ez egy kevéssé ismert része a dolognak, de amikor városi állatokkal dolgozunk, akkor szembetűnő, hogy az egyes városi állatok között nagyobb a különbség, mint a természetes élőhelyen élő állatok között. Ez egyrészt a városok eltérő méretével függ össze. Pesten például sokkal nagyobb a hőszigeteffektus, mint Veszprémben. Nagyobb a légszennyezés, és ennek az állatokra nézve is vannak következményei.

– Említetted, hogy az állatoknak megváltozhat a viselkedésük is, például csökkenhet a félelemérzetük az emberekkel szemben. Azzal kapcsolatban vannak vizsgálatok, hogy mennyi idő, hány generáció alatt terjednek el új viselkedésformák?  

– Ez egy érdekes kérdés, ez az egyik új kutatási irányunk. Meglepően gyors is lehet a változás. A Balaton-parton például újkeletű probléma, hogy a vaddisznók bátran bejárnak lakott területekre. Felfedezik, hogy jó nekik a város, képesek hozzá alkalmazodni, nem félnek az embertől. Néhány generáció alatt szétterjedhet egy ilyen viselkedésforma a populációkban. Ennek lehetnek genetikai és tanulással kapcsolatos okai is. Megtanulják az emberek szelídségét, azt, hogy mi már nem vadászunk rájuk, mint az őseink.  

– Ezek alapján azt is lehet mondani, hogy vannak olyan fajok, amelyeknek sikeresebb az alkalmazkodása a városi környezethez, míg másoknak kevésbé? 

— Igen. Az állatfajoknak és a növényfajok egy-egy csoportja nagyon jól tud alkalmazkodni a városi környezethez, gyakran nagyobb létszámúak, mint a természetes élőhelyeken. Más csoportjaik azonban egyáltalán nem képesek tolerálni ezt a környezetet. A madarak esetében például ilyenek a nagy testű ragadozómadarak, akik, ha tehetik, messze elkerülik a városi részeket, nem bírják az emberi zavarást.  

— Az egyik probléma tehát az, hogy a városi élőhelyek egyes madárfajok számára javításra szorulnak. Például az odúk, amiket kihelyeztetek, részben ezt a célt szolgálják. Még mivel lehet ezt a folyamatot segíteni?

— A városban élő rovarevő madarakkal foglalkozó vizsgálataink megmutatták, hogy melyek azok a rovarcsoportok, amiket különösen szeretnek a cinegék és a verebek. Ezeknek a rovarfajoknak tehát nagyobb mennyiségben kellene jelen lenniük a városokban ahhoz, hogy ők jobban érezzék magukat. Igyekszünk például azt népszerűsíteni, hogy idegen fafajok helyett őshonosokat ültessenek; és ne olyan mesterséges módon menedzseljék a parkokat, hogy minden lehullott levelet összeszednek, ami elpusztít rengeteg rovart, sőt gombákat is. Arra törekszünk, hogy a városgazdálkodók természetbarátabb módon kezeljék a növényzetet, mert az nagyon sokat segít a madaraknak is. De az odú a másik jó példa, mivel sajnos viszonylag kevés az idős fa a városokban. 

— A másik probléma, ami a vaddisznók kapcsán került elő, hogy a városi és a természetes élőhelyek között felboruló egynesúly konfliktusokat okozhat ember és állat között. Erre vannak-e megoldási javaslatok vagy próbálkozások, akár a vaddisznók okozta problémára, akár a varjakra?

— Próbálkozások vannak, mivel egyre gyakrabban és többfelé jelentkeznek ezek a problémák, és az emberek motiválták a megoldásukban. De nehéz jó megoldást találni. Ha kialakul egy fajban a városi életmód, arról nehéz leszoktatni, mivel sok faj nagyon intelligens. Ha mi csinálunk valamit ellenük, hamar kitalálják, hogyan kerüljék ezt el legközelebb. Kialakul egy fegyverkezési verseny, hogy ki tud előrébb lépni egyet ebben a küzdelemben. A városi varjak sokfelé okoznak azzal gondot a fiókanevelési időszakukban, hogy megtámadják a gyalogosokat, lecsapnak rájuk. Nem drasztikus módszerekkel nehéz őket elriasztani, városban pedig nem szeretik lelövöldözni az állatokat. A vaddisznókat is nagyon nehéz kordában tartani. 

— A zárókérdésem a továbbiakat, a jövőt érinti: vannak-e újabb kutatási terveitek? 

— Egy kollégánk a városi hőszigeteffektus kapcsán végez vizsgálatokat. A városokban eleve melegebb van, mint a természetes élőhelyeken, és ehhez még hozzáadódik a felmelegedő éghajlat is. A városokban ezért fokozottabban jelentkezik a hőstressz mind az állatok, mind az emberek számára. Az egyik új kutatási irányunk e jelenség következményeinek a vizsgálata. Már publikáltuk azt az érdekes eredményünket, hogy a városi madaraknak már néhány tucat generáció után is jobb a hőtoleranciájuk, mint az erdeieknek. A hőhullámok kevésbé pusztítják el őket és fiókáikat, mint erdei társaikat. 

Az interjút és az összefoglalót készítette: Pelczéder Katalin